Connect with us

Hírek

Örmény Függetlenség Napjának

Published

on

Büszkeség és öröm tölt el, hogy az Örmény Függetlenség Napjának alkalmából együtt ünnepelhettünk a Szépművészeti Múzeum gyönyörű helyszínén őexcellenciájával Ashot Smbatyan-nal, Örményország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével és ezen az estén adhattuk át az Országos Örmény Önkormányzat által alapított Ararat-örménységért díjat, mely legmagasabb elismerése az örmény közösség érdekében végzett kulturális, társadalmi, közéleti és tudományos tevékenységnek. Az idén három díjazott részesült az elismerésben: Balogh Elekné Gopcsa Katalin, Dr. Leszkovszky György Pál O.P. atya, valamint szerevezetként, Az Örmény Kultúráért Alapítvány. Az ünnepi rendezvényen beszédet mondott Ashot Smbatyan, Örményország nagykövete, Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Diramerján Artin, az Országos Örmény Önkormányzat általános elnökhelyettese. Az Ararat-örménységért díjat Dr. Issekutz Ákos, az Országos Örmény Önkormányat elnökhelyettese adta át. Az est házigazdája és moderátora Sörös Miklós, az Urartu Örmény Színház színművésze volt. Az ünnepélyes díjátadót követően a Mendelssohn kamarazenekar gálakoncertjét hallgathatta meg a közönség. Köszönjük a rendezvény helyszínét biztosító Szépművészeti Múzeum mukatársainak együttműködését, a Mendelssohn Kamarazenekar, és az este közreműködőinek részvételét, vendégeinknek pedig a megtisztelő jelenlétet.

Cikket írta: Tatevik Muradyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)

Fotókat készítette: Lala Hayrapetyan(2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)

Continue Reading

Hírek

Szenteste

Published

on

Január 5-én örmény karácsony szentestéjén zenés rendezvényt tartottunk az Örmény Kulturális Központban. Az esten énekekkel, versekkel és zongorajátékkal köszöntöttük az ünnepet. A színpadon felléptek  Nelson Sahakyan, Olga Kovács, Haik Viktória, Ara Ghazaryan, Irena Martirosyan és Argine Margaryan. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a magyarországi örmény közösség ezen a jelentős napon összegyűljön, és a közönség  izelitőt kapjon az örmény és kultúra gazdagságából és szellemiségéből. Az esemény szeretetteljes hangulatban, teritett asztal körüli beszélgetéssel zárult.

Cikket írta: Flora Hambardzumyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Fotókat készítette: Flora Hambardzumyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Continue Reading

Hírek

A francia nagykövet, öexc Jonathan Joel Robert Lacôcte találkozott az örmény közösség szószólójával, Akopjan Nikogosszal.

Published

on

Akopjan Nikogosz, örmény nemzetiségi szószóló meghívásának eleget téve, a magyarországi nemzetiségek közül elsőként az örmény szószólói irodába látogatott el öexc. Jonathan Joel Robert Lacôcte, Franciaország Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A felek a találkozón áttekintették a magyarországi örmény diaszpóra helyzetét, valamint a nemzetközi politikai helyzet, örménységgel kapcsolatos fejleményeit. Akopjan Nikogosz több konkrét intézkedési programtervet is felvázolt a nagykövet úr felé, aki azok támogatásáról biztosította vendéglátóját. Ilyen volt például az örmény származású, világhírű sanzonénekes, zeneszerző és színész Charles Aznavour születésének 100. évfordulójáról, budapesti köztéri szobor felállításával történő, méltó megemlékezés. A nagykövet úr jelezte, hogy ezt a mai, legelső tárgyalást szeretné a közeljövőben megismételni és rendszeressé tenni.

 

 

Cikket írta: Shogher Manukyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Fotókat készítette: Shogher Manukyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Continue Reading

Hírek

Újévi Ünnepség Gyerekeknek

Published

on

December 7-én Újévi ünnepséget tartottak gyerekek számára a Budapesti Örmény Kulturális Központban. Az esemény részeként az „Urartu” színházi művészei gyermekelőadást tartottak. A kicsik nagy lelkesedéssel nézték az előadást, és izgatottan várták a Mikulás érkezését. Az ünnepség vendéglátással zárult.

Cikket írta: Flora Hambardzumyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Fotókat készítette: Flora Hambardzumyan, Project code: 2024-1-HU01-ESC51-VTJ-000207879

Continue Reading

Trending