Connect with us

Hírek

Virágvasárnapot.

Published

on

Április 2-án ünnepelte az Örmény Apostoli Egyház Urunk Jézus Krisztus diadalmas Jeruzsálembe való bevonulásának emlékét – Virágvasárnapot. Az ünnepet évekkel ezelőtt II. Karekin, Katholikosz, örmény pátriárka a gyermekáldás napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból, a délelőtti istentisztelet után, Minden Örmények Katolikoszának védnöksége mellett megtartották az Andastan ünnepségét és gyermekáldásra került sor. Őszentsége áldását osztotta az Anyaszéknél összegyűlt gyermekekre és zarándokokra. Az ünnep alkalmából a Szent Gayane kolostorban Fr. Tigranjan artaki püspök tartott Szent Liturgiát. Artak érsek prédikációjában a nagyböjt vasárnapjainak tanácsaira hivatkozott, külön hangsúlyozva, hogy a Farsangtól Virágvasárnapig tartó időszak csodálatos alkalom arra, hogy szívünk elmélyülését megvizsgáljuk, és hitben megerősödve kezdjük a nagyhetet. Majd a napi tanácsra hivatkozva említette a tisztelendő püspök. „A jeruzsálemiek politikailag több csoportra oszlottak a virágvasárnapon, de a Messiás gondolata egy helyre hozta a jeruzsálemiek egyéni és egyetemes érdekeit.
Szent Liturgia végén a Minden Örmények Pátriárkájának elnökletével ismét elvégezték a gyermekáldás parancsát. II. Karekin Minden Örmények Katolikosza kiosztotta patriarchális áldását a különböző örmény egyházmegyék templomaiban szolgáló írnokgyermekekre és a fiatal kórusénekesekre.

Cikket írta: Lala Hayrapetyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)

Fotókat készítette: Tatevik Muradyan (2022-1-HU01-ESC51-VTJ-000080624)

Continue Reading

Hírek

„AZnavour – 100”

Published

on

Hat év óta először az játszotta az URARTU Örmény Színház az AZnavour-t. Új színekkel, szereplőkkel, zenékkel és egy vadonatúj gramofonnal bővült az ünnepi előadás, amelyet a sanzonkirály születésének 100. évfordulója alkalmából újítottunk fel. Köszönjük a Jelenlét Fesztivál szervezőinek a csodálatos lehetőséget, hogy minden évben méltó helyen, a Nemzeti Színház színpadán mutathatjuk be aktuális darabjainkat.

Frissítés: Örömteli hír, hogy a Jelenlét Nemzetiségi Színházi Fesztivál záróelőadását követően átadták a Gergely László Vándordíjat, melyet a Nemzetiségi Színházi Szövetség alapított. 2024-ben a díjat színházunk, a fennállásának 10. évfordulóját is ünneplő Urartu Örmény Színház kapta.

Cikket írta: Grigor Muradyan Project code: 2023-1-HU01-ESC51-VTJ-000146422

Fotókat készítette: Syuzanna Hakobyan Project code: 2023-1-HU01-ESC51-VTJ-000146422

Continue Reading

Hírek

Örmény Családi Piknik

Published

on

Idén gyereknapra esett az Örmény Családi Piknik, így minden eddiginél nagyobb ugrálóvárakat állítottunk, hogy még nagyobb tere legyen az ugra-bugrálásnak. Rekordszámú résztvevővel, finom falatokkal, arcfestéssel, élő jegesmedvével, mesefigurákkal, rengeteg játékkal, zenével, örmény tánccal az eddigi legsikeresebb családi piknikünket tartottuk vasárnap a Bókay-kertben. Vendégeink voltak a Karabahból elmenekült, Magyarországra került családok és gyermekeik is. Köszönjük a szervezést és a támogatást az Országgyűlés Örmény Nemzetiségi Szószólójának, a XVIII. kerületi Örmény Önkormányzatnak, az Örmény Kultúráért Alapítványnak, az Örmény Fiatalokért Egyesületnek, a Kispesti Örmény Önkormányzatnak, az édes finomságokat a Marlenkának, az arcfestést a Kőbányai Örmény Önkormányzatnak, a színpadot és zenés műsort az Urartu Örmény Színháznak, az Örmény Kulturális Központnak, az Erdélyi Örmény Kulturális Központnak és az Országos Örmény Önkormányzatnak. Külön köszönet a fáradhatatlan nyársforgatásért és vendéglátásért a program sikeres megvalósításához nyújtott segítségért.

Cikket írta: Grigor Muradyan Project code: 2023-1-HU01-ESC51-VTJ-000146422

Fotókat készítette: Syuzanna Hakobyan Project code: 2023-1-HU01-ESC51-VTJ-000146422

Continue Reading

Hírek

Más megvilágításba került az örmény genocídium

Published

on

Más megvilágításba került az örmény genocídium. Az áttörést az hozta meg, hogy kutathatóvá vált a vatikáni levéltár genocídiummal kapcsolatos dokumentumokat őrző részlege. Az itt fellelt bizonyítékok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az Ittihad, az ifjú törökök mozgalma már 1910 környékén terveket szőtt a népirtásra, melynek elsősorban vallási, etnikai és nacionalista alapja volt. A mozgalom követői az Oszmán birodalom gyengeségéért a sokszínű, soknemzetiségű és vallásilag is megosztott társadalmat okolta. Megoldásnak a keresztény örménység megsemmisítését tartotta, ám a megvalósításig egészen az első világháborúig várni kellett. Április 22-én megemlékezést tartottak az Örmény Genocídium 109. évfordulóján a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az Armenológiai Tanszék, őexcellenciája, Ashot Smbatyan, Örményország magyarországi nagykövete, az Országos Örmény Önkormányzat és Akopjan Nikogosz, Országgyűlés Örmény Szószólójának szervezésében. Ez alkalomból hangzott el Dr. h.c. Michael Hesemann történész előadása a vatikáni levéltárban végzett kutatás eredményeiről. Az emlékező beszédeket Tehmine Schaeffer Operaénekes/ szoprán, Jacqueline Kopacinski, hegedű, Peter Ilyavsky, cselló Tobias Cambensy orgona előadása fűzte össze.

 

 

Cikket írta: Grigor Muradyan Project code: 2023-1-HU01-ESC51-VTJ-000146422

Fotókat készítette: Syuzanna Hakobyan Project code: 2023-1-HU01-ESC51-VTJ-000146422

 

Continue Reading

Trending